– magyar népmese sok muzsikával –

Egyszer élt egy szegény ember, s annak három fia: Nyakigláb, Csupaháj, meg a legkisebbik, a Málészáj. Mikor már a fiúk kiették a vagyonából az öreget, nem volt mit tenni, sorjában elküldte őket, szerencsét próbálni. 
Az idősebbik fiú az egyéves munkája fizetségéül egy csodatévő asztalkát kapott, amit ha utasított: Terülj, terülj asztalkám!, az asztal megtelt mindenféle finomságokkal. Hazafelé azonban betért egy fogadóba, ahol a gonosz kocsmáros kileste Nyakigláb titkát, s míg ez az igazak álmát aludta, kicserélte a csoda asztalt egy közönségesre. Nyakigláb hiába ment haza boldogan, ez az asztal bizony nem adott ennivalót. Ráadásul jól el is páholták ezért a többiek. 
Elindult hát Csupaháj is szerencsét próbálni és ő szintén úgy járt, mint a bátyja. Hiába kapott egy olyan csacsit fizetségéül, amelynek csak annyit kellett mondania, hogy: Tüsszents, tüsszents csacsikám!, és abban a szent pillanatban temérdek arany pénzt hullajtott ki. A fogadós éjszaka kicserélte az értékes négylábút.Ezután nem volt csoda, hogy Csupaháj is jól felsült otthon.
Így hát, a legkisebbik fiú, Málészáj eredt útnak.Egyéves munkájáért ő is megkapta fizetségét, egy olyan botot, aminek ha azt mondta: Ki a zsákból botocskám!, az jól elnáspángolhatta az illetőt.

Egyéves munkájáért ő is megkapta fizetségét, egy olyan botot, aminek ha azt mondta: Ki a zsákból botocskám!, az jól elnáspángolhatta az illetőt. Hazafelé, a fogadóban, az éj leple alatt, a kocsmáros megint cselre készült, ám Málészáj sem volt rest, azonnal utasította a botocskát, amely máris tette a dolgát. Ennek hatására a fogadós kénytelen volt előhoznia a csodaasztalt és a csoda szamarat is. Otthon persze volt nagy öröm és éhségnek is befellegzett végre. 

A munkának mindig van eredménye, de ne felejtsük, vigyázni is kell a megdolgozott jussokért! A tanulságos mesében természetesen, végül győz az igazság.

Szegény ember: Benedek Gyula 
Nyakigláb: Ondrik János
Csupaháj: Vinyarszki János
Málészáj: Boros Ádám
Fogadós: Fogarassy András
Öreganyóka: Borbáth Ottilia / Szabó Zsuzsa

Dramaturg: Bencze Balázs
Zene: Rossa László
Rendező: Szabó Zsuzsa

 

Katt a képre

nyakiglab03